Vajon illik-e, érdemes-e, kell-e vagy másként fogalmazva célszerű-e, megéri-e? Beilleszkedni, elvegyülni, vagy inkább megmaradni az elveknél az olvasottaknál, annál. Annál, ami időről időre előmászik az emberből. A vágy az egyedüllétre, a vágy az alkotásra, a cselekvésre, a vágy arra, hogy valamit létrehozz, ami Te vagy magad. Ismét visszatérve az Öreghez, aki azt írja, hívnak barátok, cimborák, hív az élet, hogy állj meg, marasztal a társaság, a cimbora, a nő.
Nem tudom és egyszerűen nem tudom eldönteni. Ahogy telnek az évek egyre inkább úgy vagyok vele, hogy amit már egyszer megéltem, amit egyszer már megkaptam, minek folyton és újra és újra utánamenni vagy ha nem is utánamenni, pusztán megállni mellette. Márpedig ez van, kapsz egy halom olyan dolgot az élettől, amit ha már megkaptál, azonnal tudod, azonnal, rögvest, abban a pillanatban tudod, hogy igen, akkor ez is megvolt. Lesz ennél jobb? Lesz ennél erősebb? Lesz ennél intenzívebb? Legyen az bármi. Koncert, baráti összejövetel, nő, bármi. Érdemes hajszolni, hogy még-még? Hiszen ugyanolyan lesz.
Aztán a másik oldal. Miről is szól az élet, ha nem erről. Arról, hogy időről időre az ember kap valamit és profánul fogalmazva, addig jó, amíg azt amit kapott, értékelni tudja. Örülök, ha barátok vesznek körül. Örülök egy-egy koncertnek, örülök az ölelésnek, amit nőtől kapok és örülök mindennek, amiről tudom, hogy igen, ilyen már volt, ezt már megkaptad Drága Szívem. Örülök és jól esik.
Ilyen a két oldal. Kavarog, hol az egyik, hol a másik kerül ki győztesen a küzdelemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése