A fagylaltozásról

Nahát kérem, nem erről volt szó, kérem. Belenyaltam a fagyimba kérem, és azzal a svunggal a fűben landolt a három gyönyörű gombóc. Visszavittem a tölcsért kérem, és reklamációmat kifejezni akarván álltam a fagyispult előtt a szakállas nénivel szemközt mutatóujjammal az összekent tölcsérre mutogattam. Ej-ej, rázta fejét a fagyisnéni, itt nincs más megoldás, vagy fel kell nyalni a fűből, vagy újat kell venni. Ami persze előlről. Pénztárcakeresés, megkérdezni mindenkit, kérnek-e - társaságban így fagyizunk - aztán kigondolás, milyen legyen az a nyamvadt fagyi, mézes-e, színes-e a tölcsér - korszerű fagylaltozókban a több színű, illetve homogén, de színben választható tölcsér sem ritka - aztán mindezt nyilván szépen prezentálni, érhetően elődani, aprót túrni, borravalót adni. Az ember belefárad. Volt már egyszer a fagyi, aztán most akkor megint, nemár' ... gondolja magában az emberfia, a fültövét vakarászva. A néni persze megértő, látott már ilyet, nem mellesleg pedig pörög az üzlet, fogy a fagylalt szépen. El lehet persze gondolkodni rak-e síkosítót a tölcsér szélére, de felesleges. Szépen kell azt a fagylaltot nyalni, nem mohón meg közben pofázni, meg félrenézni. Ha fagylaltozunk, ahhoz le kell ülni, átgondolni melyik oldalról, melyik gombóc tűnik a legízletesebbnek, azzal kezdeni és ha lehet és van rá mód, azzal befejezni. Mégiscsak a legfinomabb maradjon a végére. Társaságban is lehet fagylaltozni, módfelett érdekes dolog, ám ekkor is fél szemmel mindugyan a fagylaltra kell figyelni, pillanatra sem félrenézni. Most fagylaltozunk, nem beszélgetünk, vagy ha mégis, csak fél-fél rövid mondatokkal, aztán nem mászkálunk közben, ha valaki szolít, nem fordulunk azon nyomban oda és sorolhatnánk. Persze így is előfordul, hogy leesik a gombóc a strandhomokba, fűbe, medencébe, parda, utcára, ilyenkor tűrünk és elgondolkodunk mire nem fordítottunk kellő figyelmet.