Reggel, öt tíz, kelés, már csípős októberi reggel, kint még sötét. Fürdőszoba, az este elmaradt ingvasalás pótlása félig csukott szemmel, majd a váratlan helyzet. Kivasaltam egy régi ingemet, szépen visszaállítottam a vasalódeszkát a helyére, elpakoltam a vasalót és felvettem az inget, majd ahogy a bal ujját gomboltam, reccsenés. Elfeslett, könyöktájt. Nem elszakadt, nem téptem el, elfeslett, vagyis tulajdonképpen a könyökén már annyira vékonnyá vált az évtizedes viselet miatt, hogy magától elszakadt.
Egy darabig álltam a tükör előtt, nézegettem, aztán csak bámultam magam a tükörben, begombolatlanul, az elfeslett évtizedet is megélt ingemben. Sajnáltam, talán magamat is, az inget is. Szép fehér, kék kockás ingemet. Ebben ismerkedtem meg Lindával, ebben az ingben voltam a Keresztszentelésen és kitudja hány női kéz játszott már gombjaival és most vége. Pont, ahogy a Cseh Tamás dalban, elkoptak fehér ingeink.
"Apám is megáll a tükörnél, s azt mondja megint,
Na tessék, elkoptak fehér ingeink. "
Nem gondoltam, hogy ez megtörténik, dehát megtörtént, ahogy a dalban, pont, ahogy a dalban. Nem tudom érezhető-e ebből az elmúlás és a fájdalom, higgyétek el, ott, akkor a tükör előtt érezhető volt. Minden megállt, mindennek vége lett akkor hirtelen egy apró pillanatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése